Ma olyan társadalomban élünk, ahol bizonyos alapvető elvárásoknak meg kell megfelelnünk. Az egyik ilyen kívánalom, hogy illatosak legyünk. Míg régen a férfi és nő egyéni testszagának a párválasztásban volt fontos szerepe, ma ezt a jellegzetes testszagot illatfelhőbe burkolva igyekszünk elfedni különböző kozmetikai szerekkel, izzadásgátlókkal, dezodorokkal, parfümökkel. Utánanéztünk, hogyan jutottunk el idáig.
A parfüm szó a latin "per fumum" vagyis a "füstön át, a füst révén" kifejezésből ered. Ugyanis a parfüm elődjét, a tömjént (amely valójában Északkelet-Afrikában és Délnyugat-Ázsiában honos Boswelli-fák kérgéből kinyert mézgás gyanta) füstáldozatok bemutatásához, halottak bebalzsamozásához használták, amely erős, kábító illatot árasztott. A különböző illatosítók több mint ötezer évre tekintenek vissza; recept is fennmaradt az illóolajok előállításáról. Kb. 4.000 évvel ezelőtti időkből már találtak olyan falfestményeket Hatsepszut fáraó thébai templomában, ahol olyan alapvető alkotóanyagokat ábrázolnak, mint a mirha (szomáliai balzsamfából előállított szirup) és a fenyőtömjén. Egy, a Kr.e. 1250-es évekből, Mezopotámiából származó ékírásos táblán maradt ránk az olajkészítés folyamata. A híres módszer lényege, hogy az illatot adó növényt olajokban, zsírokban áztatják, amelyek telítődnek az adott illattal, majd kelmén átszűrik és az így tárolásra megfelelő edényben igen sokáig megőrzi az illatot. Az agyagtáblát egy Tapputi nevű hölgynek tulajdonítják, aki a világ első vegyésze és parfümkészítője; olyan anyagokkal dolgozott, mint a mirha, ciprus, nád vagy palkaszár. Az ókori Közel-Kelet dúskált az olyan fákban (cédrus, citrom) és növényekben (ánizs, gyömbér, ricinus, különböző rózsafajták), amelyek alkalmasak az illatos olajak előállítására. Ekkor az illatszerek még nagyon drágák voltak, ezért olyan királyi ajándéknak számítottak, mint az arany, a drágakő vagy a fűszerek. Gondoljunk csak a Bibliában szereplő három királyra, a napkeleti bölcsekre, akik Jézus születésekor aranyat, tömjént és mirhát vittek ajándékba az újszülöttnek.
A Perzsa Birodalomban a férfiak már ilyen illatos olajokat ajándékoztak a hölgyeknek, így nem csak a világnak, hanem a testszagnak is hadat üzentek. Megkezdődött az illatok terjedése. Az ókori görögök még a házuk padlójára és falára is bőven szórták az illatokat. A rómaiak nem elégedtek meg azzal, hogy a fürdőjükhöz és ruhájukhoz használjanak illatos olajokat, még lámpásaikhoz is ezt töltötték, ami aztán az egész helyiségben kellemes illatot teremtett. Ekkor Germániában még a nyírfavízből és a gyógyfüvekből készített főzeteket használták.
A középkor elejére a legjelentősebb előrelépés az arabokhoz fűződik, akik a különböző illatokat desztillációval állították elő. Abu-Yusuf al-Kindi a 9. században készítette el könyvét "A parfüm és a lepárlás kémiai könyve" címmel, amelyben illatos olajok, kenőcsök, stb. több száz receptjét írja le. A perzsa orvos, Avicenna vezette be a virágok olajának lepárlással való kitermelését, amelyhez először egy rózsát használt fel. A Közel-Keleten ekkor közkedvelt volt a rózsa, mint alapanyag, és így az ebből készített rózsavíz és rózsaolaj. Perzsia területén (mai Irán) hatalmas rózsakerteket gondoztak, hogy elégséges mennyiségű rózsaolajat tudjanak előállítani. A rózsavíz pedig kedvelt ételízesítőként is szolgált és szolgál ma is. Így nem csoda, hogy Kelet ismertette meg Európával az illatok élvezetét. 1189-ban Szaladin, egyiptomi és szíriai szultán, követével egy hordó pézsmát, mint drága ajándékot küldetett a kelet-római császárnak. Megindult a parfüm térhódítása Európában.
A parfümökről szóló cikkünk második és egyben befejező részében további érdekességek derülnek ki a parfümkészítés kialakulásáról és parfümhasználat elterjedéséről, divatvilágba való bekerüléséről. Valószínű nem mindenki tudta, hogy a parfümgyártás megszületésének magyar vonatkozásai is vannak.
A "valódi", alkohol tartalmú parfümgyártásnak magyar vonatkozásai is vannak; Károly Róbert felesége, Łokietek Erzsébet (1305-1380) parancsára készítették el az első olyan parfümöt, amit alkohollal vegyítettek. Európa "magyar víz" néven ismerte meg. A XVI. században a reneszánsz korában Olaszországból indult virágzásnak a parfümkészítés művészete és terjedt el egész Európában, amikor az itáliai Medici Katalin francia hercegi feleségként Párizsba érkezik és divatba hozza a francia udvar hölgyei között a parfümhasználatot. Katalinnak saját parfümkészítő mestere volt, akinek laboratóriumát saját lakosztályából egy külön átjáróval érte el a legnagyobb titokban, nehogy az esszenciákat valaki ellopja. A parfümkészítés atyjának Mauritius Frangipani-t tekintik, aki elsőször oldott fel égetett szeszben illatanyagokat.
Franciaország hamarosan az európai parfümgyártás központjává vált. Változatlanul magas ára miatt, elsősorban a királyi udvar és a gazdagok kiváltsága maradt, hogy a test rossz szagát elrejtse, ugyanis a francia udvar nem higiénikusságáról volt híres. Csak, hogy egy példát említsünk: XIV. Lajos, a Napkirály négy év alatt csak egyszer fürdött. 1656-ban divatba jöttek a parfümözött kesztyűk, és megalakultak az első kesztyű és parfümkészítő céhek. Érdekesség, hogy a parfümök készítői egyben méregkeverők is voltak. Egy francia hercegnőt pont egy ilyen illatosított kesztyűvel öltek meg; a kesztyűre cseppentett méreg szép lassan szívódott be a bőrbe, mígnem végzett viselőjével. A klasszicista korban Versailles diktálta a divatot. A kesztyű-, illat- és púderkészítő mesterek szövetségbe tömörültek és tudásukat együtt fejlesztették tovább. Erre szükség is volt, hiszen mindenki ápolatlan volt, így nagy mennyiségű parfümöt és púdert használtak fel. XV. Lajos udvarát már csak "parfüm udvarnak" nevezték, ahol szinte kötelező volt a parfümök naponkénti váltása.
A XVIII. századra már óriási népszerűségre tett szert, így megnövekedett az igény még több illatos olaj előállítására. A franciaországi Grasse város térségében rengeteg mennyiségű, különböző, erős illatú növényt termesztettek, hogy nyersanyaggal lássák el a növekvő parfümipart. Grasse lett a parfümgyártás fellegvára, mely máig a világ illatközpontja maradt. A szagokra éhes piac hatására ipari méretű gyártás szükségeltettet, amihez az alapot az új eljárások kidolgozása biztosította. A parfümmestereknek így újabb és újabb kémiai ismereteket kellett elsajátítaniuk. Hogy a mennyiséget érzékeltessük: Napóleonnak, hatalomra kerülése után, például minden héten 2 quart (= 2,72 liter) kölnivizet ("eau de Cologne") szállítottak.
Újabb változást a XX. század hozott. A parfümök már nem csak a gazdagok kiváltsága lett. Az illatipar már a XIX. század végén célpontba vette a középosztálybeli hölgyeket. Divatba jöttek a virágos illatok (ugyanis a XVIII. századig az erős, testszagot elnyomni akaró állati eredetű illatok voltak divatban - pézsma, cibet, ámbra) és a keleties keverékek, megkezdődik a szintetikus alapanyagok előállítása. Ezzel megkezdődött a mindenki számára elérhetővé váló, olcsóbb parfümök gyártása. Azt, azért meg kell említetünk, hogy máig maradtak olyan parfümgyárak, ahol mellőzik a szintetikus alapanyagokat és csak természetes anyagokból dolgoznak, egyedi parfümöket készítenek.
A nagy divattervezők (Jean Poiret, Jean Patou) rájönnek, hogy a divatos külsőhöz egy megfelelő illat is kell, hogy társuljon, így a ruhaszalonokban először ajándékként, majd később saját termékként jelennek meg egyes divatházak saját gyártású illatkompozíciói. Ez olyannyira sikeres, hogy már több a parfümökből származó bevétel, mint a ruhák eladásából. Ennek csúcsát éri el 1921-ben Coco Chanel a No.5-val. Ez a parfümtörténelemben mérföldkőnek számít, mert "olyan, mint minden nő illata". ezután már csak No.5. előtti és utáni illatok léteznek.
Az agyagtáblát egy Tapputi nevű hölgynek tulajdonítják, aki a világ első vegyésze és parfümkészítője; olyan anyagokkal dolgozott, mint a mirha, ciprus, nád vagy palkaszár. Az ókori Közel-Kelet dúskált az olyan fákban (cédrus, citrom) és növényekben (ánizs, gyömbér, ricinus, különböző rózsafajták), amelyek alkalmasak az illatos olajak előállítására. Ekkor az illatszerek még nagyon drágák voltak, ezért olyan királyi ajándéknak számítottak, mint az arany, a drágakő vagy a fűszerek. Gondoljunk csak a Bibliában szereplő három királyra, a napkeleti bölcsekre, akik Jézus születésekor aranyat, tömjént és mirhát vittek ajándékba az újszülöttnek. 
A Perzsa Birodalomban a férfiak már ilyen illatos olajokat ajándékoztak a hölgyeknek, így nem csak a világnak, hanem a testszagnak is hadat üzentek. Megkezdődött az illatok terjedése. Az ókori görögök még a házuk padlójára és falára is bőven szórták az illatokat. A rómaiak nem elégedtek meg azzal, hogy a fürdőjükhöz és ruhájukhoz használjanak illatos olajokat, még lámpásaikhoz is ezt töltötték, ami aztán az egész helyiségben kellemes illatot teremtett. Ekkor Germániában még a nyírfavízből és a gyógyfüvekből készített főzeteket használták. 
A középkor elejére a legjelentősebb előrelépés az arabokhoz fűződik, akik a különböző illatokat desztillációval állították elő. Abu-Yusuf al-Kindi a 9. században készítette el könyvét "A parfüm és a lepárlás kémiai könyve" címmel, amelyben illatos olajok, kenőcsök, stb. több száz receptjét írja le. A perzsa orvos, Avicenna vezette be a virágok olajának lepárlással való kitermelését, amelyhez először egy rózsát használt fel. A Közel-Keleten ekkor közkedvelt volt a rózsa, mint alapanyag, és így az ebből készített rózsavíz és rózsaolaj. Perzsia területén (mai Irán) hatalmas rózsakerteket gondoztak, hogy elégséges mennyiségű rózsaolajat tudjanak előállítani. A rózsavíz pedig kedvelt ételízesítőként is szolgált és szolgál ma is. Így nem csoda, hogy Kelet ismertette meg Európával az illatok élvezetét. 1189-ban Szaladin, egyiptomi és szíriai szultán, követével egy hordó pézsmát, mint drága ajándékot küldetett a kelet-római császárnak. Megindult a parfüm térhódítása Európában. 
Franciaország hamarosan az európai parfümgyártás központjává vált. Változatlanul magas ára miatt, elsősorban a királyi udvar és a gazdagok kiváltsága maradt, hogy a test rossz szagát elrejtse, ugyanis a francia udvar nem higiénikusságáról volt híres. Csak, hogy egy példát említsünk: XIV. Lajos, a Napkirály négy év alatt csak egyszer fürdött. 1656-ban divatba jöttek a parfümözött kesztyűk, és megalakultak az első kesztyű és parfümkészítő céhek. Érdekesség, hogy a parfümök készítői egyben méregkeverők is voltak. Egy francia hercegnőt pont egy ilyen illatosított kesztyűvel öltek meg; a kesztyűre cseppentett méreg szép lassan szívódott be a bőrbe, mígnem végzett viselőjével. A klasszicista korban Versailles diktálta a divatot. A kesztyű-, illat- és púderkészítő mesterek szövetségbe tömörültek és tudásukat együtt fejlesztették tovább. Erre szükség is volt, hiszen mindenki ápolatlan volt, így nagy mennyiségű parfümöt és púdert használtak fel. XV. Lajos udvarát már csak "parfüm udvarnak" nevezték, ahol szinte kötelező volt a parfümök naponkénti váltása. 
A XVIII. századra már óriási népszerűségre tett szert, így megnövekedett az igény még több illatos olaj előállítására. A franciaországi Grasse város térségében rengeteg mennyiségű, különböző, erős illatú növényt termesztettek, hogy nyersanyaggal lássák el a növekvő parfümipart. Grasse lett a parfümgyártás fellegvára, mely máig a világ illatközpontja maradt. A szagokra éhes piac hatására ipari méretű gyártás szükségeltettet, amihez az alapot az új eljárások kidolgozása biztosította. A parfümmestereknek így újabb és újabb kémiai ismereteket kellett elsajátítaniuk. Hogy a mennyiséget érzékeltessük: Napóleonnak, hatalomra kerülése után, például minden héten 2 quart (= 2,72 liter) kölnivizet ("eau de Cologne") szállítottak. 
A nagy divattervezők (Jean Poiret, Jean Patou) rájönnek, hogy a divatos külsőhöz egy megfelelő illat is kell, hogy társuljon, így a ruhaszalonokban először ajándékként, majd később saját termékként jelennek meg egyes divatházak saját gyártású illatkompozíciói. Ez olyannyira sikeres, hogy már több a parfümökből származó bevétel, mint a ruhák eladásából. Ennek csúcsát éri el 1921-ben Coco Chanel a No.5-val. Ez a parfümtörténelemben mérföldkőnek számít, mert "olyan, mint minden nő illata". ezután már csak No.5. előtti és utáni illatok léteznek.
